Kedveseim!
Csak szerintem kellemes az idő mostanában? Nagyon jó, ilyenkor kiülni egy poncsóban vagy pokrócban a hintaágyba és olvasni, nem?Egy forró tea mellett elmerülni a fiktív világban, Deamon Blackel és a pároddal, aki komplett hülyének néz!
A hetedik mennyország!
Mivel beteg vagyok, megint, így sok időm akadt olvasni, de sajnos ez a betegség elég hosszúra nyúlik és veszélyesre, úgy hogy előre szólok, a következő rész, nem biztos, hogy két-három napos késéssel, de megfog érkezni. Valószínűleg tolnom kell majd egy kicsit.
Addig is!
Nagyon szépen köszönöm a kommenteket, sikerült tényleg megsirattatnotok. Rég volt már, hogy így buzdítottak volna.
Iszonyatosan hálás vagyok érte! Köszönöm, köszönöm, köszönöm!
Remélem, ez a rész is elfogja nyerni a tetszéseteket!
Véleményeket ne felejtsetek el hagyni és szavazzatok!
Jó olvasást!
Ölel; Amnestia S.
Maxwell
„Mindig úgy gondoltam, hogy az ember sosem tévedhet el igazán,
ha tudja, mi van a szívében. Most mégis attól félek,
hogy eltévedek, ha nem tudom meg, mi van a tiédben.”
ha tudja, mi van a szívében. Most mégis attól félek,
hogy eltévedek, ha nem tudom meg, mi van a tiédben.”
- Jamies Carstairs
Félig nyitott szemmel
figyelem, ahogy végig mér. Semmit nem vesz észre az egészből. Ugyan ezt teszem
vele. Azt kell, hogy mondjam, kifejezetten jól áll neki a nadrágom, bár bőven
nagy rá, lengén lóg a csípőjén. Jobban megnézve, a lábai izmosak, a hasa lapos,
a karjai szintén elég jól festenek, de mégsem lehet azt mondani, hogy túl
vékony vagy, hogy modell alakja lenne. Még is sokkal jobban beindul tőle az
ember fantáziája, mintha egy talpig modell alkat állna előttem és bámulná a
felsőtestem.
Lehunyom a szemem és
hagyom, had legeltesse rajtam a tekintetét. Az éjjel, amikor ott találtam a
konyha padlóján elterülve, komolyan megijedtem. Rég, nagyon rég éreztem már
ilyet. Aggodalom mások iránt, akik nem a családom tagjai, olyan régen volt már
és hogy őszinte legyek, ez az érzés, egészen megrémített.
Eleinte, csak azért mentem
le, hogy Aaront kihallgassam, ami többnyire össze is jött volna, ha Dominic nem
óhajtozik, éppen akkor haza érni az éjszakai bulijából és nem akarja
látványosan kinyírni magát a lépcsőn felfelé menet. Komolyan, csoda hogy a srác
még él.
Carina viszont, a konyhában
volt, ahol Aaron. Valószínű, hogy végig hallgatta a kis beszélgetést. Amikor
felemeltem, mintha félig tudatánál lett volna, de erre, nem mertem megesküdni.
Ami viszont, még ijesztőbb volt, hogy tökéletesen illett a karomba. Az illata
is mennyei volt és az sem könnyítette meg túlzottan a helyzetem, hogy egy
bugyiban és egy hosszított felsőben terülte el a földön, melltartó nélkül. Hosszú
barna haja, elterülve a földön. Komoly önfegyelemre volt szükségem, hogy ne
csókoljam meg.
Vágyat éreztem iránta.
Megint.
Óvatosan, kinyitottam a
szemem és szinte hallottam, hogy milyen szaporán veszi a levegőt. Képtelen
voltam megállni, elvigyorodtam. Igazán, szívből jövően, ahogy csak a húgomra
szoktam, majd megszólaltam.
- Jó reggelt Angyalom! –
Kék szemei hatalmasra tágulnak. Felállok és közelebb lépek hozzá, ő pedig
hátrál és védekezően összefűzi maga előtt a kezeit. – Nyugalom, csak meg akarom
nézni a homlokod, hogy nem vagy e lázas. Az éjszaka, volt némi lázad – a
legjobb az egészben, hogy még hazudnom sem kellett. A szemei még mindig
hatalmasra nyílva figyelnek. A kezem odaérintem, majd magamban feljegyzem, hogy
később is ellenőrizzem. – A lázad lement, de nem vagyok benne biztos, hogy az
estére ez nem esik meg újra. – Látom, ahogy fülig pirul. Na, ez a lány, már
inkább hasonlít arra, akivel tavaly találkoztam.
- Nem vennél fel egy
felsőt? – Hangja remeg. Áh, szóval zavarban van. Remek! Legyen csak, helyzeti
előnyt csinálok ebből.
- Túlértékelik! – Legyintek
és a kishűtőhöz lépek. Mennyivel komfortosabb, hogy saját hűtöm, van. Amikor
megfordulok ő még mindig ott áll és úgy néz ki, mint egy elveszett kiskutya. Az
is feltűnik, hogy az állása nem valami stabil. – Nem lenne jobb, ha leülnél? –
Nem felel, valamin nagyon töri a fejét. Ilyenkor, amikor egy nő nagyon
elgondolkozik, szívesen lennék Edward, az Alkonyatból. Igazán kíváncsi vagyok,
ebben a pillanatban mi járhat a fejében. – Carina..?! – Közelebb lépek. –
Hiszen te, holt sápadt vagy! – Megfogom a kezét és a kanapéhoz vezettem. Mi a
fene? Mitől lett ennyire sápadt, ilyen hirtelen? Az arcáról a tekintetem,
lejjebb vándorol, de férfi létemre, nem időzik el sehol, csak a bokájánál, ami
esküszöm, tegnap még nem volt ennyire feldagadva. Sőt, sokkal jobban nézett ki,
egészen úgy tűnt, ma már nem lesz semmi baja. – Jézusom…- Felkeltem és a
pezsgőhöz hozott jegyet egy zacskóba tettem és letérdeltem elé. Még mindig nem
szólt egy szót sem. Óvatosan, ráhelyezem a bokájára, mire összerándul és
felszisszen. – Ne haragudj!
Felpillantok rá, de még
mindig nagyon sápadt. Megfogom a vádliját és ráhelyezem a kanapéra. Alá teszek
egy párnát és felporcolom. Még egy párnát veszek magamhoz, amit a háta mögé
helyezek. Hogy a fenébe lett rosszabb a bokája állapota? A telefonra pillantok
és megnézem az időt. Nem aludtunk túl sokat. 4:52 Úgy saccolom, hogy két óra
múlva az egész ház életre kell.
- Köszönöm! – Oda fordulok.
Még mindig nagyon sápadt.
- Szóval még sem vitte el a
cica a nyelved?! – Mosolygok rá. Mi a fene ütött belém?
- Nem… - Rázza meg a fejét,
mire egy-két tincs a szemébe hullik, de ő nem tűri a füle mögé. Mint egy pajzs,
úgy használja azokat. Érdekes egy nőszemély, bár, hogy őszinte legyek a húga
még annál is inkább, mert, hogy semmit sem lehet róla tudni.
Percegik, beáll a csend és,
ahogy elnézem, őt ez nem igen zavarja. Általában engem sem, de még is
beszélnünk kell. Karjai megint össze vannak fűzve maga előtt. Megigazítom a
jégtasakot és rápillantok. A tekintetünk összekapcsolódik és esküszöm, mintha
ezernyi történtet hordozna a tekintete, de nem a jó mesékből valókat. Fájdalom,
gyász, megbánás és gyötrelem játszódik le egyszerre azokban a gyönyörű kék
szemekben.
- Carina…
- Miért kutakodsz a húgom
után? – A hangja elég gyenge és kimerült és a kérdése nagyon meglep, de annyira
mégsem. Vele kapcsolatban, annyi minden nem egyszerű. Egy hétrejtvényes titok
ez a lány. – Én… - A füle mögé tűri a haját és elfordítja a tekintetét. -… csak
le akartam menni az edzőterembe, hogy levezessem a feszültséget és
meghallottam. – Visszafordítja a tekintetét én pedig, nem tudom, mit feleljek.
- Téged akartalak
lenyomoztatni. Annyi információt akartam rólad, amennyit csak lehet, de végül
egyedül, csak a húgodról nem találtam semmit. Mintha, Rhyssa McCathlyn az
általános iskola óta nem is létezne – Túrok a hajamba. El sem hiszem, hogy itt
magyarázkodok. Nekem, soha, senkinek nem kellett megmagyaráznom, mit, miért és
hogyan teszek. Erre mit teszek? Magyarázkodok.
- Hagyd őt békén! –
Kétségbeesett a hangja. Magam sem tudom miért, de ezt felelem.
- Békén hagyom, a mesélsz
róla egy kicsit. Jobban meg akarlak érteni Carina - felsóhajt.
- Ő… - Megismétli az előbbi
mozdulatom és beletúr a hajába. -…ő, tett olyan dolgokat, amikre nem büszke.
Tényleg. Történtek dolgok, amik örökre befolyásolják az életét és a
mindennapjait. Elveszette a legjobb barátját és a halálának a körülményei
tisztázottak, de az előtte történtek nem – rázza meg a fejét. Tudom, hogy most
kellene abba hagynom, nem kellene kérdést feltennem, de komolyan úgy érzem,
több van e mögött, mint amit elmond.
- Ezt, hogy érted? – Rám
néz.
- Voltak, ügyek, amik ütköztek
a törvénnyel. Akkoriban, Rhyssa, a szabályok, azért vannak, hogy megszegjük
őket, elvet űzte. Ő és néhány barátja, ezeket megszegték, aztán egy baleset
folytán, ahol ő is jelen volt, a legjobb barátja meghalt. A húgom évekre
összetört. – Amikor már azt hittem nem fog megszólalni, még is megtette és
olyat mondott, amire életemben nem számítottam volna. - Régen azt mondtam,
negyed mérföldről negyed mérföldre élek, és azt hiszem, ezért vagyunk
testvérek. Mert te is így éltél. Akárhol is vagy, legyen az negyed mérföldre,
vagy a világ túlsó felén, mindig velem maradsz, és mindig a testvérem leszel…-
Vin Dieselt idézett, s bár testileg itt volt, lélekben nem. Lélekben azzal az
emberrel volt, akit a húga elvesztett. – Ezeket a szavakat mondta el a
temetésén – pillantott rám újra.
- A legfontosabb dolgok az életben
az emberek, akik velünk vannak. Pont itt. Pont most. – Feleltem. Halvány mosoly jelent meg az ajkain. –
Sajnálom! – Megrázza a fejét.
- Régen történt – megrántja
a vállát és felszisszen. – Aú. Biztosan ráestem az éjjel – felhúzza és szép kis
lila folt virít a vállán, de ahogy a tekintetem lejjebb vándorol egészen az
alkarjára, még többet látok. Ezeket eddig észre sem vettem. Elkapom a csuklóját
és megint felszisszen. Megfordítom a kezét, ott is lila foltok vannak.
- Mi ez? – Kérdezem. Hangom
indulatos és komolyan be vagyok pöccenve. Nem felel, ami, mintha olaj lenne a
tűzre. – Carina, azt kérdeztem, mi a fészkes pokol ez? – Mutatom neki a
csuklóját. – Válaszolj! – Majd hogy nem már kiabálok. Nagyon nehezen fékezem a
dühöm, legszívesebben szétvernék valamit. Merem ajánlani, hogy ez, nem az,
amire gondolok.
- Volt, egy kisebb
nézeteltérésem Aaronnel. Megszorította a kezem és a csuklóm én pedig jól
felpofoztam! – Alig akarok hinni a fülemnek. Bántotta… egyszerre csak ez jár a
fejem. – Hé! Ez fáj! – Eleresztem a csuklóját. Ösztönből vagy nevezzük
bárminek, egészen a mellkasáig kúszok, szétválasztom a kezeit a mellei
előtt. – Mi a francot csinálsz? – A
combját súrolva, feljebb húzom a felsőt és fohászkodom, hogy ne legyen igazam.
Nem könnyíti meg a dolgom, hogy itt kapálózik.
Végül sikerül felhúznom a
felsőt egészen a bordájáig, ami alatt szintén lila foltok vannak. Megölöm.
Kész, kinyírom a rohadékot! Fel akarok állni, de elkapja, a csuklom.
- Eressz el! – Megpróbálom
kirántani a kezem, de ő talpra kényszeríti magát és továbbra is satuként tartja
fogva a kezem.
- Ez nem Ő volt! – A
szemembe néz, és úgy mondja. Képes lenne a szemembe hazudni? Észrevehette
rajtam, hogy nem hiszek neki, mert folytatja. – A gépen történt. Leszállás
előtt indultam vissza a helyemre a bárból és rengetegszer neki csapódtam az
üléseknek – Az ujjai körkörös mozgást írnak le a csuklóm belsőívén, hogy
megnyugtasson. – Esküszöm Maxwell, ez történt! Soha nem hagynám, hogy
megverjen! – Összeráncolom a szemöldököm. Igen, abban biztos vagyok, hogy
nem hagynád! Megfogom a szabad kezét és ugyan azt a mozgást leutánozva,
körkörös mozgást írok le a csuklóján.
A bőre puha és nagyon
kellemes érzéssel tölt el. Óvatosan, ne hogy fájdalmat okozzak, végig simítok a
lila foltokon is. Távol kellene tartanom magam tőle, de nem megy. Pár napja
ismerem csak, de ez a nő, teljesen megbabonázott. Felgyorsul a lélegzése és
innen is érzem a teste melegét. Csak állunk ott, mint két kamasz, akik az
ismeretségi köröket futják éppen.
Az elmúlt négy nap maga
volt a furcsaságok arzenálja. Három nap múlva, ez a lány kilép az életemből,
ami most már nem tudom, megváltás lenne, vagy átok. Meg akarom ismerni, de
közben nem is.
Emlékezz Max! Házi nyúlra nem
lövünk!
- Mit rejtegetsz Carina? –
Simítok végig az arcán. Már bánom, hogy az két napja úgy rárontottam és olyan
durva voltam vele.
- Nem mondhatom el – suttogja.
Összehúzom a szemem. Nem mondhatja el, de az nem is jelenti, hogy nem is
akarja. Hagyd abba, Max!
Végig húzom a kezem a nyaka
hívén, ő pedig mélyet sóhajt. Egy olyan lány, aki halálosan szerelmes egy másik
férfiba, nem sóhajtana ekkorát.
Oké, ezt most kell abba
hagynunk, tennem kell valamit. Az éjjel folytatott beszélgetésem Jude-al, sem
segített a helyzetemen, de legalább már San Fransiscoban tartózkodik.
Beszélnünk kell és hála az égnek, most a magam oldalára billenthetem a
mérleget. Közelebb hajolok hozzá és a fülébe suttogok.
- Az az igazság, hogy
nagyon kívánlak, de nem lehet és ezt mind a ketten pontosan tudjuk – A
tekintete megint maga a rejtély. – Öltözz fel és negyed óra múlva találkozunk a
ház előtt! – Mondom, de nem engedem el a kezét.
- Elmegyünk? – Néz rám
értetlenül, amitől viszont… inkább nem fejezem be a gondolatmenetem.
- Menj, öltözz át! Szólj
Rebeccanak is. Nem venném a lelkemre, ha mikor felébred, nem talál és
infarktust kap.
- Még is mi a fenét mondjak
neki? – Ravaszul elvigyorodom.
- Okos vagy, csak kitalálsz
valamit – Elengedem a kezét és az ajtóhoz vezetem, ügyelve a bokájára. – Ezt
pedig, nem fejeztük még be! – Rémült tekintettel és a bosszúígéretével lép ki a
folyosóra. Körül nézek, de sehol senki. Remek, ezt egyelőre megúsztuk. A
biztonság kedvéért, óvatosan benyitok Dominichoz, aki úgy horkol, mint egy
vadállat. Aaron a kanapén terpeszkedik. Alszanak.
Visszalépek a saját
szobámba és a szekrényhez megyek. Egy egyszerű fekete felsőt és fekete nadrágot
veszek fel, meg egy sportcipőt. Gyorsan fogat mosok és magamra kapom a dzsekim.
Gyorsan írok, egy üzenetet Judenak, hogy hamarosan ott vagyok, nála majd a
zsebembe csúszatom a mobilom és felkapom az asztalról a kocsi kulcsokat.
Halkan megyek le a
földszintre és ki a ház elé. Ott parkol a fekete Audim. Hűvös van, de éppen
kellemesen. Megnyomom a gombot, mire a zárak kinyílnak. Neki dőlök a kocsinak
és úgy várom Carinát. Percek múlva kinyílik a bejárati ajtó és kilép rajta.
Bordó szakadt, nadrágot visel, fekete felsőt és egy fekete dzsekit. Egy átlagos
szett, ami jobban tükrözi a személyiségét. Haját lófarokba fogta, ami annyira
nem nyerte el a tetszésem. Soha nem hordja leengedve a haját. Lábát pedig egy
térdcsizmába bujtatta, nagyon Rock N Roll életérzést adva ezzel.
- Elmondanád hova is
megyünk, korán reggel? – Kérdezi, ahogy megáll előttem. Alaposan végig mérem.
Semmi smink, ez tetszik és ott lapul a nyaklánca is, amit az éjjel
elmulasztottam megnézni.
- Majd meglátod – kinyitom
az ajtót és befelé mutatok – Szállj be! – Kérdőn és bizalmatlanul néz rá. – Nem
foglak elrabolni! – Beszáll, de előtte még fújtat egyet. Ez a nő!
Jude nem lakik messze,
rövid húsz perc alatt ott vagyunk. Carina egész úton nem szól egy szót sem,
végig az ablakon bámul ki. Bekapcsolom a rádiót, csak hogy feloldjam a csendet.
Jason Derulo – Yeah Tombol éppen,
Carina pedig éppen, hogy meghallja, tökéletes ütemben kezd el dobolni a
combján. Érdekes.
Lehúzódok egy egyszerű vonású
és építésű ház előtt. Judenak gyengéje az egyszerűség. Kiszállok, megkerülöm az
autót és kinyitom a kocsiajtót. Carina kiszáll, majd lecövekel. Nem tűnik úgy,
mint aki be akar oda jönni velem.
- Egy tapodtat, sem
mozdulok addig, amíg el nem mondod, mit keresünk itt!
- Felőlem, így is
csinálhatjuk! – Közelebb lépek, megfogom a derekát és a vállamra dobom.
- Azonnal tegyél le!
Maxwell! – Öklével üti a hátam, de hibába minden ellenállás. Igazán könnyen
megtartom, igazán könnyű. Ahogy a combjánál fogom, amíg kinyitom az ajtót,
teljes bizonyosságot nyer az izmos láb feltételezésem. Belököm az ajtót és
belépek, majd a lábammal becsapom. Carina még mindig küszködik és ütlegel. –
Tegyél már le, te barom! Nem hallod?!
Belépek a nappaliba, ahol
Jude ül és értetlenül néz rám, majd Carinára, aztán elvigyorodik.
- Ember, te elraboltad a
csajt? Ez nagyon király, viszont teljesen törvénytelen! – Hangosan felnevetek,
mire egy akkora hátba verést kapok, hogy annak holnap tuti nyoma lesz.
Leteszem.
Olyan tekintettel néz rám,
hogy egy háborút is eldönthetne vele. Kezdett olyan érzésem lenni, hogy
empátiából és szimpátiából csak elégségest érdemlek.
Hangosan fújtat, majd Jude
felé fordul, aki még mindig eszeveszetten vigyorog. Komolyan, ilyenkor hol van
a tökéletes higgadtsága? Felhúzom a szemöldököm, oldalra billentem a fejem és
úgy nézek rá.
- Komolyan mondom… – felém
fordul, és nagyon dühösen néz. Nem igazán kedveli, ha kicsúszik a kezei közül
az irányítás. – … hozzád képest Lex Luthor egy igazi angyal!
- Ki? – Judeal egyszerre
tesszük fel a kérdést, mire csak legyint egyet.
- Megmagyaráznád? – Mutat
Judera, aki színpadiasan a szívéhez kap.
- Most megsértett, Miss.
McCathlyn! – De az a vigyor, akkor sem tűnik el az arcáról. Odalépek hozzá és
megölelem. Jó végre egy ismerős és normális arcot látni, aki nem feltétlenül
akar megölni. – Azt javaslom, üljünk le! – Tárja szét a karjait. Carina a
legtávolabbi fotelben foglal helyet, Jude visszaül a kanapéra, én pedig
kettőjük közé. Miért érzem magam tűzvonalban?
- Hallgatlak! – Megint
összefűzi a kezeit a mellei előtt. Lassan, ez lesz a védjegye.
- Chita, te is elég tüzes
vagy nem csak az a kis, Queen lány – csettint egyet. Nincs mit tenni, Juderól
ordít, hogy félig spanyol.
- Nem tudom, hogy ezt most
bóknak vegyem vagy sem – majdnem elnevetem magam. – Egy biztos, ha ezt most
Queen hallotta volna, tuti betöri az orrát Mr…
- Ceasar. Jude Ceasar –
Mosolyog és megérinti az orrát. Most derül ki csak igazán, mennyire, nem tudom
ki is ez a lány. – De, csak Jude!
- A telefon beszélgetések
alapján azt hittem kedvelni fogom magát – Carina szemében kihívás csillan és
merészség. Tetszik, hogy egy év alatt ennyit változott, viszont különös is.
Valami nincs rendben. Pillanatnyi csend,
majd Carina ismét megszólal – Elszállt a pillanat – Elvigyorodom. Mikor
mosolyogtam utoljára ennyit? Nagyon régen. Jude rám néz és ő is vigyorog. Öt
perce vagyunk itt, de mintha a szája úgy maradt volna.
- Kedvelem – bök a lány
felé. Én is, barátom. Én is.
- Mosdó? – Carina feláll és
egy picit bizonytalanul áll a lábán. Még mindig nem tudom mi történt a lábával,
hogy így feldagadt, de legalább leküzdöttem a késztetést, hogy szilvásat játsszak
Aaronnel. Nagy teljesítmény.
- Jobbra, a második ajtó.
El se tévesztheted – mutat jobbra Jude.
- Kösz! – Megvárom, amíg
távozik, utána a térdeimre dőlök.
- Haver, ki ez a csaj?
- Jó kérdés. Nagy jó!
- Határozottan emlékszem,
hogy Carina tavaly nem volt ilyen! – Lehalkítja a hangját és úgy beszél. Igen.
Ez nekem is feltűnt. – Az sem rémlik, hogy ilyen nyomozónő lett volna.
- Egyetértek! –
Megdörzsölöm az állam. Rám férne egy borotválkozás, de a jó Isten se visz rá
soha. Jude feláll, és a bárpulthoz megy.
- A jó öreg wiskey
barátunk? – Meglötyögteti az italt és most komolyan úgy érzem, hogy szükségem
is van rá.
- Még dél sincs, de te már
iszol? – Ugratom.
- Akkor te nem kapsz! Majd
a chita lány iszik velem! – Ha nem ismerném őt már ilyen régóta, azt mondanám,
fel akarja szedni Carinát.
- Álmodj Rómeó! – Felállok
és mellélépek. – Csak egy kólát adj neki – felhúzza a szemöldökét és zavart
arcot vág. Meg tudom érteni, én már átestem ezen. – Ami neked wiskey, az neki
kóla. Ne is kérdezd! – A kezembe adja a poharat. Mélyet kortyolok belőle.
Lehet, hogy ez nem a legokosabb ötlet éhgyomorra és még reggel hét előtt, de
akkor is iszonyat jó. Marja kicsit a torkom, de utána már a jól ismert íz az,
amit érzek. – Találtál az óta valamit?
- Rhyssaról? – Bólintok. Most
azt kellene mondanom, hogy hagyja abba a kutakodást, de még sem teszem.
Felettébb különös nekem ez a lány. Hogy tud valaki így eltűnni? – Csak nekem
tűnik úgy, vagy tényleg sok ideje van a mosdóban?
Leteszem a poharat és a
mosdó felé megyek. Megállok és fülelek, de nem hallok semmit.
- Carina! – Kopogok.
- Egy pillanat – Mi a fenét
csinál odabent? Jobban fülelek, de semmi. Visszamegyek Judehoz és gondolkozok.
- Na? – Megrázom a fejem.
Kezdek egyre biztosabb lenni abban, hogy valami nagyon nem stimmel Carinával. A
kérdés már csak az, hogy mi?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése