Prológus

Sziasztok! 

Hát Drágáim, ez a szörnyű nap is eljött, ma már szeptember 3.-átírunk. 

Itt az iskola és ezzel a lendülettel a Nővérem bőrében is megnyitja kapuit. 

Remélem velem tartotok és a tanulás mellett élvezettel fogjátok olvasni soraim.

Véleményt mindenképpen hagyjatok, nagyon kíváncsi vagyok, mit is gondoltok! 

Ölel;

Amnestia Simon

RHYSSA

 

"Mindnyájunknak megíratott a sorsa. 

És van egy világ a miénken túl, ahol mindnyájunk 

lelke összekapcsolódik a nagy terv részeként."

- Téli mese c. film

Eljátszani, hogy én vagyok Carina McCathly, mindig úgy ment, mint a karikacsapás. Helycsere?

Semmi gond. Mi megoldjuk.

Könnyű, ha a nővéred mindössze 5 perccel idősebb nálad és tök egyformák vagytok. A hangotok, a hajatok és minden megegyezik. Egészen addig, amíg rá nem jönnek a turpisságra, és jót nevetnek. Na igen, ez is csak addig vicces, amíg be nem töltöd a tizedik életévedet, mert utána már senki sem találja aranyosnak. Bár ez minket Carinaval sosem izgatott. Egymás helyett mentünk el állás interjúra ha úgy akadt, hogy valami közbe jött. Egyikünk beugrott a másik helyére. Esetleg egy kínos randi? Az sem gond. Persze megvannak a határok, amiket sosem lépünk át, legalább is eddig…

- Carina, te teljesen megőrültél? – A nappaliban járkálok fel s alá és hol a nővéremre, hol pedig a barátjára Aaronra lesek. Nem, teljességgel kizárt, hogy én ebbe belemenjek. Nincs az, az Isten e világon! A nővérem maradék józan esze is elment.  

- Rhyssa, kérlek! – A nővérem könyörgő, kiskutya szemekkel les rám. Régebben bedőltem neki, úgy tizenkét éves koromig. Most pont a duplája vagyok. Bocs tesó, ez nem jött be.

Felvont szemöldökkel állok meg előtte. Hallom, ahogy Aaron próbálja megállni, hogy elnevesse magát. Igazán próbálkozhatna sokkal jobban is, mielőtt megfojtom.  

- Nem! – Mondom nyomatékosan, s a konyhába megyek. A hűtőhöz lépek, és kiveszek egy üveg Colát, aminek a felét valaki már megitta. Remek, még a Colám sincs biztonságban. Amikor becsukom az ajtót, gyakorlatilag önmagammal találom szembe magam. Viszont, ha valaki jobban megnéz minket, meglátná a különbséget.

- Csak hallgass meg! – Emeli fel a kezét védekezésképpen. Összehúzott szemmel nézek rá, és a hűtőnek dőlök, majd a kezemmel intek, hogy hallgatom. Bár tudom, ezt még nagyon meg fogom bánni. – Egy hét! Csak eddig kellene a bőrömbe bújnod. Én nem tudok most San Franciscoba utazni. Túl nagy az üzlet! Mindenáron nekem kell megkapnom a parton épülő szálloda lánc tervezésének engedélyét. Ha most elutazom, ugrik az üzlet, ugrik a pénz és ugrik az állásom! – Hangja szinte már hisztérikus, de csak szinte. Őszintén, nem akarok belemenni, de nem mindennap építenek Florida keleti partján egy szálloda láncot. –Te, pedig pillanatnyilag ráérsz…

Teljesen megértem a nővérem helyzetét, még úgy is, hogy lövésem sincs az építészethez. De megértem. Ha a helyében lennék, én is kapva kapnék az alkalmon, és nem engedném el. Amint bejönne neki ez az üzlet, a neve hatalmas löketet kapna és nem csak a keleti parton, ismernék Carina McCathly építésztervező nevét, hanem világ szerte.

- Egészen más, beugrani egy állás interjúra, egy randira, vagy megbeszélésre. De eljátszani, hogy én vagyok Aaron barátnője a szüleinek. Ez túl sok! – Emelem fel a kezem. – Tudod jól, hogy a kapcsolatom vele, még fényezve is csak felszínesnek nevezhető! - Képtelen vagyok eljátszani egy héten keresztül, hogy egy teljesen laza és nyugodt építésztervező vagyok, aki halálosan szerelmes Aaron Denverbe. Lehetetlen, hisz egy évvel ezelőtt még utáltam a srácot, mert dobta a nővérem. Nem mintha, a véleményem azóta gyökeresen megváltozott volna. 

- Rhyssa! – jaj, csak ne kezdj el könyörögni! De persze, hogy elkezd, ilyen is az én szerencsém. - Egy hétig én takarítok, főzök és fuvarozlak mindenhova! – Most jön a lekenyerezés. Általában ugranék erre, mint vadmacska az őzre, de ez nem az a nap. Ahogy a holnapi sem és az év összes hátra lévő napjai sem.

Akkor még határozottan ezt állítottam és komolyan tartottam az álláspontom. Foggal, körömmel és mi egymással. Még akkor is, amikor másnap, az este nyolc órakor induló San franciscoi járaton ültem Aaron mellett és az ablakon bámultam ki. 

A következő részből:

„Aaron a derekamra teszi a kezét, mire én összerezzenek. El is felejtettem, hogy meg fog érinteni. Ezt ő is észrevehette, mert szorosabban megmarkolta a csípőm. Most szívesen orrba vágnám, úgy emberesen. Helyette mély levegőt vettem és tartottam a lehengerlő mosolyomat és végre elindulhattunk a kocsihoz. Színésznőnek kellett volna mennem, és már Oscar-díjas lennék.”