Visszatérés!

Igen emberek, szemeitek jól látják, úgy bejegyzés érkezett! 4 hónap után ismét visszatértem! Eltűnésem oka, nagyon egyszerű… LEÉRETTSÉGIZTEM! Megtörtént a csoda! Úgy hogy, ennek örömére, bár meg nem egy közvetlenül folytatódó rész, hanem egy kiegészítő, de új bejegyzés érkezett, méghozzá a mi Rhyssank és Queenünk végzős napjáról.

Üdvözöljük a nyarat! Hisz hivatalosan is nyári szünet van. Remélem ti is tele vagytok tervekkel és izgalommal, akár csak én! Szabadság!

Remélem, elnyeri tetszéseteket! Jó olvasást nektek! Véleményt pedig ne felejtsetek elhagyni, lássuk négy hónap alatt, mennyire ment tropára az írói képességeim!

Csók; 

Amnestia Simon

UI.: A cseréket is nem sokára kiteszem!

Summer is finally here!

Hitt benne, és sikerült!

- R. S. Grey

Ahogy végig néztem magamon a tükörben, azonnal tudtam, hogy ez a sárga nem az én színem és soha nem is lesz az. Lássuk be, a barnahajú és kékszemű nőknek egyáltalán nem áll jól a sárga. A fekete taláromat, elcsúfítja ez a sál. Felhúzom a magas sarkúm és hálát adok az égnek, amiért ma minden véget ér. Nem kell, többet olyan emberek látom, akik elítélnek engem és a Vadmacskákat. Utcai táncosok vagyunk, és akkor mi van?

Lehet, hogy nem vagyok olyan tökéletes, mint a nővérem, de sajnálom, hibába nézünk ki ugyan úgy, nem tudok a bőrébe bújni és tökéletes lenni.

Utolsó pillantás az egészalakos tükörbe és nyugtázom, hogy csinos vagyok. Alakom pont megfelelő és a fekete csipkeruha, amit a talár alatt viselek, pont jó.

Amikor leérek a lépcsőn, a nővérem, már a nappaliban ül és anyámmal beszélget. Köztudott volt, hogy mindig kijöttek egymással. Ha jellemeznem kellene a kapcsolatukat, azt mondanám, olyanok, mint a legjobb barátnők és hogy őszinte legyek irigylem ezt. Én, sosem találtam meg anyámmal ezt a fajta, csak nagyon ritkán.

Belépek a nappaliba és a nővéremre mosolygok. Meglepő volt, amikor a bizottság úgy döntött, hogy nem ő, hanem én Rhyssa McCathlyn mondjam a végzősök beszédjét. Bár jeles lett a bizonyítványom, testnevelésből még dicséretes is, Carinának szintén az lett. A fordulat, mind a kettőnket meglepett.

-         Álljatok össze egy képre! – Anyám, mint mindig lelkesen terel össze a nővéremmel, akivel megszólalásig hasonlítunk egymásra. Mosolyt eresztünk a kamera felé, anyám pedig készít vagy egy millió képet.

-         Mama! – Mosolyognom kell, hogy Carina, amilyen félénk, olyan erélyesen tud szólni.

-         Jól van, jól van! Indulhatunk is! De csak egyszer mennek egyetemre a lányaim – Elfordítom a fejem és próbálok nem anyám szavaira összpontosítani. Én nem megyek egyetemre és ezt ő is pontosan tudja. Carina viszont, hova máshova, mint a Yalere. Keveset fogjuk látni, talán csak hétvégenként, de az már nem az én dolgom lesz. Queen és én, már ki is néztünk egy kis otthonos lakást. Pici, de majd átalakítjuk.

Beülünk az autóba és onnan figyelem az elsuhanó házakat. San Francisco hatalmas és lenyűgöző város. Anyu lassít és csodálkozva veszem észre, hogy már meg is érkeztünk a Grand High School-ba. Teljesen elmerengtem, nem mintha az a 15 perc, hosszú idő lett volna.

Hatalmas, mályvaszínű épület tárul elénk, ahol életem 5 évét töltöttem. Azért ötöt, mert az első, 0. évemet, mint az iskola egyesületi tagjaként, kezdtem meg. Lesimítom a ruhám és mély levegőt. Idefele jövet vagy milliószor elismételtem magamban a szöveget, amit mondani fogok. De valahogy most, hogy itt állok, nem érzem magam készen. Még is kihúzom a hátam és domináns testtartással indulok be a suliba.

-         Ügyes leszel! – Carina megszorítja a vállam, majd egy mosolyt ereszt anyura, tovább megyünk. Meg tudom csinálni! Ezt mondogatom magamnak. Ha több száz ember elé ki tudok állni és táncolni egy beszéd meg se kottyan, ugye?

Egy vörös, száguldó pontot látok közelíteni és kénytelen vagyok az ajkamba harapni, különben hangosan felnevetek. Queen száguldozik felénk. Fekete köpenye alól kilátszódik mélykék ruhája, amit majd az ünnepség utáni bulin fog viselni.

-          Ha még egy perccel később érkeztek, tanúi lettetek volna, hogy ölöm meg Emmettet! – Szélesen elvigyorodom. Én hívtam meg Monstroet, hogy érdekes legyen, ez az egyébként, halál unalmas ballagás, és lám, a tervem működik. Elégedett vagyok önmagammal!

-          Szerintem én csatlakozom is a többiekhez! – Megölelem a nővérem és egyedül maradok Queennel. Mind a ketten egymásra nézünk és összemosolygunk. Holnaptól, lakótársak vagyunk!

-          Menjünk, minél hamarabb kezdik, annál hamarabb vége mindennek!

Nem is kell sokat várni, hogy Mr. Broe elkezdje a beszédét, ami szép hosszúra sikeresedett. Mit is értek ez alatt? Másfél óra szöveget. Hogy képes valaki ennyi beszélni? Olykor eltűnődtem azon, hogy vajon vesz e közben levegőt?! Ez egy rejtély, s az is marad.

Amikor végre befejezte, nagy taps kíséri és mindenki arcán bugyuta mosoly terül szét. Az igazgató helyettes lép a mikrofonhoz és mond pár szót hozzánk, majd mosolyogva rám pillant. Az egyetlen tanár, aki valaha is kedvelt.

-          Most pedig, egy kivételes tanítványomat szólítanám. Kitűnő eredményeket ért el, még akkor is, ha tanulmányi versenyekben, nem jeleskedett annyit, mint szerettük volna. Ám bár, iskolánkat, több táncversenyben képviselte, mint a Sharks csapatkapitánya és egy arany éremmel valamit egy hatalmas kupával tette büszkébbé intézményünket. – Majdhogy nem könnyek szöknek a szemembe. Mrs. Lockhart, nem véletlen volt a kedvenc tanárom. – Kérem köszöntsék, Rhyssa McCathlynt! – Felállok. A szívem majd kiugrik a helyéről. Queenre pillantok, aki egy bátorító mosolyt küld felém.

Hátra lesek, ahol azonnal kiszúrom Emmettet és a többi Vadmacskát, csak ő nincs itt. Kicsit elszomorodom, de lehet, hogy testben nincs, de lélekben velünk maradt!

-         Köszönöm szépen ezeket a szép szavakat, Mrs. Lockhart! Megtiszteltetés számomra, hogy én mondhatom el, a végzősök beszédét! – Mély levegőt veszek és körbe pillantok. Egy-egy arcon tovább elidőzve.

-         Valljuk be, ez a tanév erről a napról szólt. Arról a napról, amikor kilépünk a felnőtt életbe és a saját, magunk útját kezdjük el járni. Hogy, amikor majd megkérdezik, mik akarunk lenni, tudjuk és ne csak, gyermeki válaszokat adhassunk, mint hogy űrhajós, rendőr, szépségkirálynő, esetemben állatorvos. Hanem, tudjuk, mit szeretnénk, legyenek céljaink, amiket meg akarunk valósítani. De, ez most még nem azaz idő, amikor döntéseket kell hoznunk, amikor nehéz kérdésekre helyes választ kell adnunk. Mert valójában, még most kell hibáznunk, feladnunk és elesnünk, mert most még megtehetjük. Most kell szerelembe esni… sokszor és csalódni… megannyiszor. Diplomát szerezni, tudja a fene minek, csak, hogy legyen. Meggondolni magad, annyiszor amennyiszer csak akarod, és új dologba fogni.

Hibázz, mert még hibázhatsz, később, már nem teheted meg. Így, majd amikor megkérdezik tőlem, tőletek, tudni fogjuk a helyes választ, minden találgatás és esendőség nélkül. Akkorra már megtaláljuk a saját, külön utunkat, amit nekünk szánt a sors.

Hogy egy régi, bár annál fontosabb személyt idézzek. „Ha hiszel benne, sikerülni fog” Nicolas hitt és sikerült neki, még ha ma már, nem is lehet velünk, csak lélekbe. Tehát, az élet szabályai egyszerűek; Higgy benne és sikerülni fog!

Letörlöm a kicsordult könnyeim és lelépek a színpadról. Társaim tapsolnak és fütyülnek, mások Nick nevét kiabálják. Elégedetten és megkönnyebbülten foglalok helyet Queen mellett. Ma, amikor kilépünk az iskola falai közül, megkezdjük új életünket és magunkkal hordozzuk azt, ami eddig történt. Hisz menjünk bárhova, magunkat, úgyis magunkkal visszük. De most, nem kell mással törődnünk, csak hogy szép barnák és fittek legyünk, hogy megnyerjük a regionális bajnokságot! Elvégre, tombol a nyár, mi pedig leérettségiztünk!