RHYSSA
" Az élet nem jár gond nélkül.
Arról szól, hogyan birkózol meg azzal,
ami neked jutott."
- Charlaine Harris
A rohadt életbe.
Ez volt az első dolog, ami eszembe jutott,
amikor bekanyarodtunk Aaronék házához. Ezek nem házban élnek, hanem villában.
Tudtam, hogy gazdagok, de hogy kő gazdagok, azt nem. Az egész ház, már ha lehet
így nevezni, két emeletből állt és még a királynő is megirigyelte volna. Holt
biztos, hogy külön terem van a zongorának, az ebédlőnek, és még tánctermük is
van. Hirtelen úgy éreztem, mint aki bekerült egy tizenhetedik században
játszódó romantikus regénybe. Csak nincs se szőke, se barna, de még fekete
herceg se, aki megmentene.
A konyhájuk akkora volt, mint az én egész
nappalim, konyhám és előszobám együtt véve. Ez megmagyarázza az exkluzív repülő
utat. Az előszoba mesés, mintha valóban egy meséből került volna ide. Oldalról
két lépcső vezet az emeletre és esküszöm, tuti arannyal van lefestve a korlát. A
hatást, pedig kellően megkoronázza a lépcsőkön lévő vörös szőnyeg. Itt az ember
lánya igazi hercegnőnek érezheti magát, az már biztos.
- Carina Selena McCahtly! – Ő, pedig nem
más, mint Aaron anyja, Margaret Denver. Rövidre vágott szőke haja, tökéletesen
áll. Kék kosztümruhája pont passzol rá és az a gyöngysor a nyakában, biztos,
hogy igazi. Miért nem lep ez meg engem? Kitárt karokkal tart felém, én pedig
legszívesebben egészen Floridáig futnék, tizenkét centis magas sarkúban és egy
pillanatra sem néznék vissza.
- Margaret! – Fogadom az ölelését. Enyhe
parfümöt érzek rajta, amit meg kell hagyni, nagyon jó. Carina fejből megmondaná
a márkáját, de nekem ötletem sincs. Van egy olyan érzésem, hogy főleg az
improvizálásra fog épülni ez az egy hét.
- Anya, megfojtod szegényt! – Persze, hogy
nem Aaron aki meg ment, hanem az öccse Dominic. Margaret végre elenged, és már
nem érzek égető késztetést a Floridáig tartó futáshoz. Hálásan pillantok a
fiatalabb testvére felé, aki csak mosolyogva veszi irányt az egyik terem felé.
- Gratulálok! – Mondom mosolyogva és
legalább ez a mosoly igazi. Nem mindennapi, a harmincadik házassági évforduló.
Az én szüleim két éves korunkig bírták. Nem egy nagy teljesítmény.
- Köszönöm Kedvesem! – Azzal arcon csókol.
Kezdek kételkedni abban, hogy Aaron is ebbe a családba tartozik. Az egyetlen
logikus magyarázat, hogy örökbe fogadták. Itt mindenki kedves, csak ő az, aki
egy seggfej. Mi pedig átverjük ezeket az embereket.
Gyorsan elnyomom a bűntudat első hullámait.
Aaron mellém lép, kezét a derekamra
helyezi és az anyja nyomában haladunk arra, amerre Dom eltűnt pár perccel
ezelőtt. Egy közepes méretű teremben kötünk ki. Ha tippelnem kellene, ez az
étkező, ami nem mellesleg gyönyörű. Egy hatalmas kristálycsillár lóg a
plafonról és minden pasztellszínű. Megnyugtató és kellemes egyveleg.
Margaretnek van érzéke, mindehhez, mert kétség kívül az ő munkája lehet. Az
asztalon fehér porcelán tányérok vannak elhelyezve és kristálypoharak. Itt
aztán adnak a luxusra és a megjelenésre. Rajtunk kívül még pár ember van az
étkezőben.
A másik helyiségbe vezető boltív nagyon
ismerős. Kicsit közelebbről megnézve, már értem is miért. Ezt a nővérem
tervezte. Indák kuszasága, melyekből tökéletesen kifaragott liliomok kelnek
életre. Egy-egy virágon még pillangó is található. Valóban gyönyörű munka.
Egy korosodó férfi indul el felénk.
Hirtelen prédának érzem magam, és megint kedvem támad a futáshoz, de kihúzom
magam és állok elébe, bármi is történjen.
- Carina! - Azonnal kapok két puszit az
arcomra. Itt mindenki olyan közvetlen, amit nem igazán szeretek. Jó az a két
méter távolság, s ha egy kicsivel több, az csak jobb nekem.
- Apa! – Nyújt kezet Aaron. Aha, szóval ő
lenne Aaron apja, Andreas. Magas férfi, haja már őszülő, de korához képest
nagyon jól tartja magát. Kisugárzása tisztelettudó és másoktól is ugyanezt
várja el. Most már értem, miért mondta annak idején Carina, hogy én sosem
tudnék ide beilleszkedni, a folyton züllött életemmel. Akkor, kissé szíven
ütött ez a mondat, de most már, teljesen megértem. Ha önmagam adnám, az elején
még kedvelnének, aztán már látni sem akarnának, nem még, ha a múltamról is
tudomást szereznének.
Ökölbe szorítom a kezem. Ezt most nem
ronthatom el. Annyi mindet elrontottam már, ezt nem tehetem rönkre. Ez fontos a
nővéremnek, tehát fontos nekem is. Kedvesen mosolygok mindenkire, és mielőtt
bármire válaszolnék, átgondolom, hogy Carina hogy és mit mondana ebben a
helyzetben. Egész éjjel tanulmányoztam, a Local&Beat építészcéget és az új
hotel láncolatot, amit a Frank Charles, Florida egyik legnagyobb üzletembere
épített és fog vezetni. Mindent aprólékosan átnéztem, hogy ne legyen buktató.
- Mond csak Carina, hogy halad a cég? – Na,
igen, nem is számítottam másra, Andreastól, a nővérem elmondásai alapján.
Számára elsődleges, hogy legyen rendes munkahelye egy nőnek, tisztességes
fizetése, és semmi ne mocskolja be a nevét. Én minden szempontból megbuknék.
Talán a tisztességes fizetésnek felelnék meg, de számára a munkám, nem lenne
elfogadható. Míg a nővérem, teljes mértékig makulátlan.
- Minden tökéletesen halad. Hamarosan egy
új üzlet jön létre és Local&Beat hatalmas hírnévre tehet szert! – Miközben
ezt mondtam, kihúztam magam. Üzleties hangnemet vettem fel. Hála az égnek,
ebben van gyakorlatom. Elég állásinterjún vettem már rész Carina helyett.
- Ez remekül hangzik! – Csapja össze a
tenyerét. – Üljünk le, mielőtt a feleségem jön értünk – nevet fel és indul meg
az asztalok felé. Aaron és én is elindulunk, és végre elengedi a derekam én,
pedig fellélegezhetek egy kicsit. Nem bírom a közelségét. A hideg kiráz tőle.
Sosem fogom megérteni, mit is szeret annyira benne a nővérem. De még mielőtt
magamra hagyna az apjával, félre von a terem egyik sarkába.
Felhúzott szemöldökkel nézek rá.
- Eddig nagyon jó, Rhyssa. Amikor a
nővéred előállt ezzel az eszement ötlettel, komolyan azt hittem, hogy el fogod
cseszni, de most látok némi esélyt a dologra! – Mosolyodott el. Kibújt a szög a
zsákból. Utál engem, ami nem lep meg. Én is őt.
Felemeli a kezét és megsimogatja az arcom.
Legszívesebben elcsapnám a kezét, de nem tehetem, az túl látványos lenne. Pedig,
biztosan szépen csattanna a kezem az arcán. Nekem meg jól esne, csak szimplán.
Én is elmosolyodok, közelebb hajolok hozzá. Kezeimet a vállára teszem, és a
fülébe súgok.
- Ha ártani mersz Carinanak… - hangom
kimért és lassú. -… nem fogsz tudni elég gyorsan elfutni előlem. Megtalállak,
és tönkre teszlek. Ezt nem érted teszem, hanem a nővéremért. Capisce? – Eleresztem
a vállát és hátrébb lépek. Édesen elmosolyodok és belenézek barna szemeibe.
Harag apró szikrái lobbannak fel benne. Lehet, hogy egy kicsit messzire mentem?
Meglehet, de valahogy nem tudott érdekelni. Nem tudom megmagyarázni mi az, ami
ezt az utálatot váltja ki belőlem, de az érzés mindent elsöprő, amikor ránézek.
A csípőm után kap, és szorosan magához
von. A szemem sarkából látom, hogy egy szőke hajú lány kuncogni kezd a
mutatványra. Kívülről talán kedves és intenzív mozdulatnak tűnhet, de a holnap
megjelenő lila folt, mert biztos csatlakozik a többihez, amit a gépen
szereztem, egyáltalán nem erről fog árulkodni. Fülemnél érzem a leheletét és
kiráz tőle a hideg.
- Csak, hogy tisztázzunk valamit! – hangja
fenyegető. – Ha ezt elcseszed, te nem fogsz tudni elég gyorsan elfutni előlem.
Sokkal több befolyással bírok, mint te. Hidd el, nem akarsz ellenségednek, se
te, de a nővéred sem. Capisce? – Harag tölt el. Az egy dolog, hogy engem
fenyeget, de hogy a nővérem. Komolyan, hogy lehet Carina ennyire vak? Aaron
mindenki előtt játssza a jó fiút, főleg Carina előtt, csak azt nem értem miért.
A legjobb az egészben, hogy minden nőnemű lény, bedől ennek a seggfejnek.
Hátrébb lépek és elrejtem az érzéseim.
Elmosolyodom, és halkan szólalok meg.
- Azt hiszem, mind a ketten értjük egymást
– épp indulnék, mire elkapja a csuklóm. Felé fordulok, és értetlenül nézek rá.
Nekem elég világos volt, hogy ezzel vége a kis beszélgetésünknek. Hát, úgy
fest, neki nem volt az. Közelebb lép és arcon csókol, majd faképnél hagy.
Pillanatokig megmozdulni sem bírok. A lábaim, gyökeret eresztettek.
- Minden rendben? – Oldalra fordulok.
- Persze, Andreas. Minden a lehető
legnagyobb rendben! – Pedig nem volt. Andreas a karját nyújtja, én pedig
elfogadom.
Az asztalhoz vezet. Kihúzza nekem a
széket, majd pedig helyet foglalok. Egy kissé felkavart az előbbi beszélgetés.
Vagy is, ugyan kit ámítok, legszívesebben kikaparnám a szemét.
- Nos, Carina, akkor milyen üzletről is
van szó? – Ez, azonnal észhez térít. Andreasra nézek. A kezem összekulcsolva az
asztalra helyezem, mintha csak egy megbeszélésen, és nem egy családi
összejövetelen lennék.
- A keleti parton, hamarosan egy hotel
láncolat fog épülni. A cégem pedig azon van, hogy ezt a munkát mi kapjuk meg.
Ha ez megtörténik, én fogom tervezni az épületeket a csapatommal – büszke
mosolyra húzom a számat. Büszke vagyok, mert sikeresen megjegyeztem mindent és
a nővérem sikerei miatt. Keményen dolgozott azért, hogy most itt tartson.
- Ez remekül hangzik. Rengeteg pénz lehet
benne. Ha pedig a cége meg…- nem fejezi be a mondatot. Átnéz a vállam felet.
Megfordulok ültőmbe, hogy megnézzem, mi az ami, helyesebben ki az, aki ennyire
leköti hirtelen Andreas figyelmét. – Megbocsátanál egy pillanatra? – Meg sem
várja a válaszom, feláll, és a férfihoz sétál.
A húszas évei végén járhat. Magas, majdnem
százkilencven centi körül van, Andreas éppen, hogy az álláig ér. Fekete haja
rakoncátlanul hullik a homlokában. Zöld szemei pedig, mintha szikráznának.
Várjunk csak! Nem mind a két szeme teljesen zöld. Az egyik, a bal szeme, félig
barna.
Már hallottam erről. Heterokrómia, ha jól emlékszem. Elég ritka jelenség,
eddig talán egyszer, ha láttam hasonlót.
Farmert és egy fekete felsőt visel. A
nyakában, pedig egy lánc lóg, aminek medálját a felsője alá rejtette.
Automatikusan érintem meg a sajátomat.
Tekintetem ismét az arcára szegeződik.
Lágy vonásait, erős álkapcsa fogja közre. Igazán férfias és lenyűgöző. Az arca,
jobb oldalát egy vágás tarkítja, a fülétől párcentire egészen az álláig. Még
is, lehetetlenség azt mondani, hogy csúf. És van valami, egészen különleges a
kisugárzásában, valami, amit nem lehet megmagyarázni.
Andreas hevesen magyaráz neki, az idegen,
pedig csak bólint egyet, majd Andreast követve, visszajönnek hozzám.
Felállok. Andreasnál is alacsonyabb
vagyok, de amikor a férfi elém áll, komolyan kicsinek érzem magam, ami az én
százhetvenöt centimmel igen ritka jelenség.
- Carina, biztosan emlékszel még, Aaron unokatestvérére,
Maxwellre! – Int felé. Felemelem a fejem és egyenesen a szemébe, nézek. Az
egyetlen érzelem, amit látok rajta, az a meglepettség. Mi franc? Carina egy
szóval sem említette ezt a fickót.
- Hát persze! Örülök, hogy újra
találkozunk! – Nyújtom a kezem, hogy kezet rázzunk.
Amikor megérintett, hirtelen elektromosság
futott végig rajtam. Kétség sem fér hozzá, hogy ő is érezte, láttam a szemén.
- Miss McCathly! – Ám ahelyett, hogy
megrázná, kezet csókol. Még soha, senki nem csókolt nekem kezet. Érzem, ahogy
pír önti el az arcom. – Részemről a szerencse! – Hangja lágy és erő egyvelege.
Igazán különös egy férfi.
- Nos, foglaljunk helyet! – Andreas
visszaül az asztal elejére, és én is visszaülök a helyemre. Maxwell pedig,
Andreas balján, velem szemben foglal helyet. – Éppen, Carina legújabb üzletéről
beszélgettünk. Érdekel Max? – A férfi rám néz. Szinte perzsel a tekintete. Uram
irgalmaz!
- Nagyon kíváncsi vagyok! Ön
építésztervező ugye? – Pillanatok alatt összeszedem magam. Ebben már igazán jó
vagyok, azt hiszem.
- Igen! De kérem, tegezzen, igazán zavarba
ejtő a magázás, ebben a társaságban – mosolygok rá. Aaron apja, gyorsan
bevezeti, ami eddig elhangzott, és pedig nézem, ahogy a két férfi beszélget.
Próbálok bármi hasonlóságot észrevenni
közte és a Denver testvérek között, de semmi. Egyáltalán nem látszik, hogy ebbe
a családba tartozna. Olyan kívülálló. Néha-néha rám néz, én, pedig hozzá fűzök
egy-egy mondatot.
Maxwell, egy igen érdekes személyiség. Nem
tűnik túl távolság tartónak, de azért nem enged túl sokat látatni. Van egy fal,
amit gondosan maga közé épített, ami nem enged betekintést. Nem láthatjuk,
milyen ő valójában, csak azt, amit meg akar mutatni.
Udvariasan elnézést kérek, majd felállok
és a mosdóba megyek. Miközben elkanyarodom, a szerintem megfelelő irányba,
meglátom azokat a zöld szemeket. Mint egy macska, úgy követ a tekintetével,
egészen addig, amíg el nem tűnök.
Szerencsére, nem tévedtem el. Belépek a
hatalmas fürdőbe, és azonnal előveszem a telefonom. Tárcsázom a nővérem.
Carinat hívtad, pillanatnyilag nem
tudom felvenni, kérlek, próbáld meg később! Szólal meg az üzenetrögzítő.
- Amint ezt megkaptad, azonnal hívj vissza!
– Mormogom a telefonba és remélem, minél hamarabb visszahív. A márvány pultra
helyezem a telefonom és belenézek a tükörbe. Még csak pár órája vagyunk itt, de
nekem már most, elegem van.
Kinek képzeli magát Aaron? Hogy ő áll
mindennek és mindenki felet, hogy amit csak akar egy pillanat alatt,
megkaphatja. Hát téved. Lehet, hogy nagyobb a megfolyása, de amit akkor mondtam
neki, komolyan is gondoltam. Már az elején nem kedveltem, most már, egyenesen
gyűlölöm. Bosszankodásomat és a lehetséges agyvérzésemet a telefon rezgése
szakítja meg. Gyorsan felkapom és felveszem.
- Mi olyan…
- Maxwell? – Szakítom félbe. Az éjszaka,
sok mindent átvettünk és sok mindenen átrágtuk magunkat, de valahogy ezt az
Adoniszt elfelejtette megemlíteni nekem.
- Ó, a francba! – Mondja
indulatosan.
- Ó, a francba bizony! Ki ez a fazon és
miért nem szóltál róla? – Kérdezem kicsit indulatosan.
- Nem számítottam rá, hogy ő is ott
lesz! – Feleli. Hát ez fantasztikus!
- Oké – mondom és veszek egy mély levegőt.
Hallom, ahogy vonal másik végén ő is, pont ugyan ezt teszi. – Gyors talpalót!
- Maxwell Gideon Cleator, a teljes
neve. Huszonnyolc éves és egy bankláncolat igazgatója. Van két húga. Az idősebb
tizennyolc éves és a neve Izabella, a kisebb tizenhat és Evangelienek hívják.
Aaron unokatestvére. Az anyjának, a bátyának, másodszülött fia – az agyam
már kezd zsibbadni, a sok információtól. Többen vannak, mint az oroszhadsereg.
- Másod? Ki az első? – Kérdezem.
- Lancenak hívják, ha jól emlékszem. A
család, nem tartja vele a kapcsolatot. Ha jól tudom, most Franciaországban van.
Egyedül, Max az, aki hébe-hóba beszél vele, de ennyi – remek! Tömör
információ köteg. Kezdem magam úgy érezni, mint hal a vízben, és a kint lévő
emberek, pedig a cápák.
- Szülei? – Ránézek a kezemen lévő órára.
A franba, lassan negyed órája eltűntem.
- Gregor és Emily. Befektetők. Övék az
egész, Pricesfall épület – Na, ne! Ezek rohadt gazdagok és még annál is
jobban. Itt mindenki mocskosul tele van pénzzel?
- Orvosi gépek gyártásával foglalkoznak? –
Az ujjamat a halántékomhoz szorítom, hátha a hirtelen jött fejfájás, hirtelen
távozik is.
- Is. Emily szívsebész, míg Gregor
állatorvos – egy egész orvosi kamara. Így könnyű lehet egészség
biztosításhoz jutni.
- Fantasztikus. És rólam, tudnak bármit?
- A létezéseden kívül semmit – ez
nagyon megnyugtató. Valahogy, mégis fáj, hogy nem mesélt rólam. – Figyelj,
Bee nekem most mennem kell. Boldogulsz, ez biztos. Puszi! – Meg sem várja a
válaszom, már le is tette.
Megmosom az arcom, aminek eredményeként
persze, hogy elmosom a sminkem. Kiveszem
a táskámban lévő pipere cuccokat, és rendbe rakom magam. Gyors igazítások és
végzek is.
Már a kilincsen van a kezem, amikor egy
ismerős hang üti meg a fülem.
- Tartsd magad távol tőle, Max! Nem
viccelek! – Óvatosan, résznyire kinyitottam az ajtót és kilestem rajta. Aaron
alakját azonnal felismerem, de még sem ő az, ami vonzza a tekintetem, hanem
Maxwell Cleator.
Aaron a falhoz szorítva tartja őt, de nem
úgy tűnik, mintha Maxwell nagy ellenállást tanúsítana. Arca, kiismerhetetlen,
szemei a legnagyobb nyugodtságot tükrözik.
- Én nem te vagy Aaron. Én nem nyúlom le,
mások barátnőit! – Csapja el a kezeit és löki hátrébb Aaront. A pillanat egy
törtmásodpercéig a tekintetünk összekapcsolódott. Mintha átlátott volna rajtam,
mintha tudná, hogy nem az vagyok, akinek ki adom magam.
Szia, nekem nagyon tetszik eddig a történet!! Várom 18-át :)
VálaszTörlésDrága Gabriella!
TörlésKöszönöm szépen :)
Ölel;
Amnesia S.
Nagyon tetszik! ^-^ Imádom a történetet! <3 Alig várom a következőt/következőket! :3
VálaszTörlésDrága Virág!
TörlésJuj, nagyon szépen köszönöm! 18.-án jön az új rész :)
Ölel;
Amnestia S.
Sziia!
VálaszTörlésImádtam ezt a részt is. Nagyon jó. :) Kíváncsian várom a folytatást. :)
Viki^^ :*
Drága Viki!
TörlésNagyon köszönöm a dicsérő szavakat! Nagyon hálás vagyok!
Ölel;
Amnestia S.
Jezusom!! Nagyon jo! es nagyon varom!! Csak igy tovabb es siess bar tudom hogy idegesito ha ezt mondjak egy ironak (tapasztalat) :)
VálaszTörlésDrága Malia!
VálaszTörlésNagyon szépen köszönöm! Igen, olykor frusztráló tud lenni, de legalább tudom, hogy az olvasóknak tetszik amit írok és ez már sokat jelent nekem, ahogy az is, hogy ennyien kommenteltek!
Ölel;
Amnestia S.
Szia!
VálaszTörlésMa találtam rá a blogodra, és hivatalosan is bejelentem:IMÁDOM! (:
(már fel is iratkoztam)
Az egész történet, és ahogy leírod... *-* Nagyon jó!
Mikor jön az új rész? :3
Sziaaa! (:
^Lili^
Drága Lili!
TörlésEnnek nagyon-nagyon örülök! Köszönöm szépen! :*
Örülök, hogy tetszik, hogy élvezed!
A rész általában 2 hetente jön, vagy is 18-.ára lesz esedékes!
Ölel;
Amnestia S.